Békési Béla Senior

Békési Béla Senior
2014-11-20 15:11

nfo * Lenyúlások az ingatlanpiacon…

Lássunk három jellemző példát, ezek több irányba is mutatnak.
Az ügyfél bizalmával visszaélő -„közvetítőnek”- hazudott csalókat terheli legjobban a felelősség.
A meggyőzésnek olyan széles és színes repertoárja van, amit nagyon nehéz visszautasítani, külön tudomány, melynek az a lényege, hogy a gyanútlan embereket szép, hatásos és teljesen hihető történetekkel olyan dologra vegyék rá, amit nem szeretne.
Hogyan? A következő három történet azon a vékony mezsgyén egyensúlyozó emberekről szól, akik a büntetőjogi kategória és a legális működés között tevékenykenykednek.
Az alulról szerveződő, öntisztuló folyamatok is megelőzhetik az ehhez hasonló ügyeskedéseket.
Ha az állam végre észreveszi az illegálisan/feketén/szatyorból/kávéházi teraszon/házalóként résztvevő közvetítőknek adózatlanul kifizetett, akár évi sok milliárdra rúgó közvetítői jutalékok hiányát, talán hozzásegíti a szakmát az általa már beindított teljes tisztuláshoz.


Lenyúlás1:

Házon az ELADÓ tábla, kinn mezítlábas ingatlanos barátunk mappával, fotóapparáttal becsönget…

-Épp ilyen ingatlant keres külföldi ügyfelem!!! Mióta keressük ezt neki!
Tulaj:- tényleg?
Mezítlábas:-Igen! Mi jutalékot is kérünk ezért szerződést kellene írni, van-e akadálya, tudja a szó elszáll...érti, ugye?
Tulaj, rezignáltan: -Persze, a mai világban..
Mezítlábas:Akkor itt tesék aláírni, köszönöm!
T: Én köszönöm!
M: és akkor az anyagiakat is rendezzük le..
T: milyen anyagiakat?
M: a 30 ezer Ft fordítási díjat, hisz azt ki kell fizetni..
T: dehát erről nem volt szó!!
M: ott van a szerződésben!
T: nem olvastam..
M tessék csak ideadni, hozom a vervőt...
T: na, ha hozza, akkor kifizetem, tessék.
M: köszönöm, viszontlátásra.
és ez volt az utolsó szó, amit az eladó valaha is hallott tőle, eltűnt, nyoma veszett....


Lenyúlás2

Ingatlanközvetítő kolléga kiviszi a másik iroda munkatársát, mivel az adott ingatlanhoz hasonlóra náluk jelentkezett érdeklődő.

Másik kolléga megnézi és ígér vevőt, jó időt, világbékét,mindent.
El.

Kisvártatva másik kolléga (M) -egyedül- felbukkan. a tulajt keresi:

M: akkor hoznám a vevőt, csak van egy kis gond, az irodavezető nem bízik az előző irodában, volt már hogy nem fizették ki a jutalékot nekünk, szeretném, ha szerződést kötne velünk is... Tudja, a mai világban bármi előfordulhat...
Tulaj: hát nem is tudom.. mit fog szólni az előző közvetítő, akivel nemrég itt volt?
M:nem gond, majd megbeszéljük..

-és már meg is köttetett a szerződés, az az iroda, amelyik az együttműködés keretében először bemutatta a kollégának az ingatlant, egy tapasztalattal gazdagabb lett.
A tulajdonos pedig infarktust kap, amikor mindkét cég benyújtja a számlát, -erről nem volt szó...


Lenyúlás3.

Tábla kinn, cserkésző ingatlanreferens csönget, jó napot, eladó az ingatlan? Igen. Érdekelne bennünket, mi vagyunk a világ legjobb irodája, nagyon rövid időn belül eladjuk, ha jó az ár.

Tulaj: már beadtam irodához, nem szeretnék több szerződést kötni
Referens: mennyi az ára?
Tulaj: 15 millió
R: 15 millió? hát annyiért vétek eladni, mi eladjuk 18-ért! És a jutalékot rászámoljuk, tehát Ön 18-at kap kézhez. Van is ilyen érdeklődőnk!
Tulaj: de jó! Érdekelne!
R Akkor írjuk meg a kis papírt..
T: Ok!
R: Annyi, hogy mi kizárólagost kötünk, tehát a többit vissza kellene mondani, mert mint látható, nem hoztak még vevőt..
T: ez nagyon kellemetlen dolog
R: nem baj, megoldjuk, visszamondjuk a többieknél mi, ne is legyen ezzel gondja csak írja itt, meg itt, meg itt alá, a többit intézzük
T: ..hát jó...
El...

Pár nap múlva vissza:
Jó napot, mutattuk több érdeklődőnek az ingatlant, tetszik is, de tudja, most lementek az árak, de ez készpénzes vevő, ha gondolja menjünk lejjebb-de csak ajánlat, azért, hogy a kp-s vevő az kp-s..
lemennek 15-re..
Pár nap múlva:
R: hát aki érdeklődött viszamondta, de kaptunk egy ajánlatot 13-ra, érdekes lehet? Mindenkinek azt javaslom, hogy ha van vevő, adja oda...
Jó 13. de az a vevő is elmegy...
Végül 12-ért odaadja a tulaj azt, amit eredetileg 15-ért árult, és 13,5-ért oda is adott volna, 12-ért bárki eladta volna...


Régebbi bejegyzések a szerzőtől
Info * belső világunk, lelki egyensúlyunk hogyan tudjuk megőrizni ebben a világban? könyvajánló stresszes munkához
Kedves Kollégák, Kedves Érdeklődők!
Alig lehet normális emberrel találkozni, már szinte mindenki depis, lekezelő, agresszív, gyanakvó, sebző, támadó-védekező. Ez a modern világ, amit nem neveznék fejlődésnek, ezt hozta magával.
Nagyon érdekes könyv jelent meg erről, Rezilencia tréning címmel.
Segíthet túlélni és kezelni a sok felgyülemlett rosszat. De mi a rezilencia?
A reziliencia azt a tulajdonságunkat jelöli, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a terhelő élethelyzetek ellenére is képesek legyünk megőrizni belső egyensúlyunkat, és a krízishelyzetekből is fel tudjunk állni, újra teljes életet tudjunk élni – mintegy pszichikai immunrendszer. A reziliens ember és szervet pozitívan gondolkodik, és az erőforrásokat keresi a hiányosságok helyett.
A könyvet itt lehet megrendelni: www.z-press.hu/reziliencia-...
Jó olvasást és NYUGI!!! :)


Régebbi bejegyzések

Ennek a Bélának mennyi ideje van!!! Visszahallom!! :)
Több kolléga kapott meghívót a Pinterestre.
A Pinterest nem egy Pintér nevű fazon okossága, hanem egy remek oldal, ahol nem kell lelki életet élni, hanem egy mini alkalmazás segítségével pillanatok alatt meg tudsz osztani érdekes oldalakat, de csak azokat, ahol kép is van.(hu.wikipedia.org/wiki/Pinte... )
Sokan regeltek, de többen nem tudják, mi az, minek már megint egy új közösségi oldal, hisz az FB is leköti teljesen a nemlétező szabadidőt.
Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy a közösségi oldalakat a portfóliója megosztására használja, hisz ez egy teljesen új játéktér.
A közösségi oldalakat jól használva - vigyázva arra, hogy az ismerőseinket nem ajánlatainkkal bombázva - nagyon jól le tudjuk fedni a lehetőségeket.
A lényeg, hogy a www.munkakozosseg.hu oldalnak nagyon sok tematikus oldala van, az FB-n, a g+-on, a Pinteresten.
Ezeket a munkaközösségi adatlapokon lévő gombokkal tudjuk elérni. Így nagyon erős oldalakkal erősítjük a saját adatlapunkat - és a közösséget is.
Folyamatosan bővítjük a köröket, van közötte zárt, ettől függetlenül ott van és a hatása jó (azért zárt, mert ez belső oldal) .

Így a Pinteresten, a facebookon, a google+-on, a Twitteren, a vkontakton ott vagyunk...

Aki ajánlatot tenne föl, kipróbálhatja ingyenesen a megosztásokat: munkakozosseg.hu/ad/upload


Régebbi bejegyzések
Békési Béla Senior
2014-11-13 22:20
Mennyire erősek a franchise cégek, van-e megoldás mellettük-velük megélni a piacon?
A MIÉSZ a kisvállalkozói szektor védelme érdekében vizsgálta a beérkezett panaszok alapján a franchise cégek gyakorlatát.
Az alapkérdés a „pénzt keresni” és a „pénzt keresni minden áron” közötti különbség. Szervezetünk az eltelt évek alatt valahogy úgy alakult, formálódott, hogy azok maradtak meg akik viszonylag egyszerű módon, kis irodaként dolgoztak és dolgoznak.
Az élet a franchise cégek megjelenése előtt is tele volt meglepetéssel, de ahogy bejöttek, megérkezett velük együtt egy nagyon erős, dinamikus értékesítési technika, mely kegyetlenül átgázolt a hétköznapi vállalkozói körön, számos keserű tapasztalatot szerezve ezzel az egyszerű és hiszékeny kisvállalkozóknak.
Egyes franchise cégeknél intézményesült a kollégák adatbázisaiból a rosszhiszemű ügyfélszerzés, a megbízók félretájékoztatása és az adott szó nevetségessé tétele.
Kiváló kommunikációjukkal az esetleges hiányosságokat remekül tudták leplezni, szinte abszurd profizmusra vallott, amikor egyikük nyugat-dunántúli partnercége büntetőügye súlyos tanulságait mint kivülállók elemezték és bölcsen megállapították, hogy meg kell tisztulni a szakmának.
Az interneten található számos hozzászólás és esetleírás a franchise cégekre nézve nem túl hízelgő, ráadásul ez a többi kisvállalkozót is hátrányosan érinti, hisz a panaszosnak az ingatlanközvetítő ugyanazon állatfajta….
A MIÉSZ tett néhány bátortalan lépést ezen cégek felé, de ellehetetlenült a teljesen különböző stratégia és etikai hozzáállás miatt.
Ez év tavaszán az egyik szervezet kezdeményezésére egy busznyi franchise vezető aláírta az Etikai Kódexet, hosszas kapacitálásra a MIÉSZ is – mivel mi eddig is igyekeztünk így élni, nem okozott változást az életünkben- a többiekre nézve nem volt túl nagy elvárásunk, ami miatt nagy csalódások nem is értek. Volt belőle újsághír, egymás fényezése, mardel-mosolyok és a szakma megtisztul, hurrá!
Ezek után bizonyára elkerülte a figyelmünket, de mi úgy láttuk, semmi nem történt 
Viszont azt tapasztaltuk a kollégák visszajelzéseiből, hogy a mag kikelt, akik egy-egy huncut franchise emlőin nevelkedtek (bocsánat hölgyek, elképzeltem  ) azok tovább viszik a vonalat, illetve még cifrázzák is.
Igazságtalan lennék, ha a franchise cégeket ennyire sötéten festeném le, irodáik jórésze az elvárások ellenére megőrizte tisztességét, amit ezennel köszönök!
Súlyos problémának látom, hogy azok a kis irodák, akiknek a portfóliója illeszkedik a hálózatok keresésébe, nem veszik észre, hogy a pillanatnyi érdek teljesen a saját érdekeik ellen dolgozik, azaz ezzel nem ő, hanem a franchise erősödik, végül Marx apánk bölcs mondása szerint (melyet nem találtam meg a Tőke c. örökérvényű művében) a nagyhal megeszi a kicsit… azaz harakiri…
A kis önálló vállalkozások a saját tisztességük és alázatuk, valamint a folyamatos képzés-önképzés és elsősorban az összefogás révén tudnak megmaradni. Mi ezt támogatjuk, szívvel-lélekkel, közösséggel!



>Havi találkozónk a BKIK-ban (Krisztina krt) nov. 27-én 18 30-kor!
>Minden lájknak örülünk: www.facebook.com/ingatlan.m...
>Ha szeretnél velünk tartani nézz körül a portánkon: www.munkakozosseg.hu




Régebbi bejegyzések
Békési Béla Senior
2014-11-12 16:42
Állásajánlat junior értékbecslőknek.

Ügyfélközpontú vagy és szereted az igényes szakmai munkakörnyezetet?
A HR Partner Consulting keres nemzetközi tanácsadó ügyfele számára
elkötelezett szakembert az alábbi pozícióba:

Ingatlan értékbecslő - tanácsadó

Feladatok, felelősségi kör:
• Piackutatás, elemzések készítése, riportírás
• Ingatlanértékelések előkészítése és lefolytatása, komplex projekt management
• Következtetések és eredmények összegzése, prezentálása
• Jelentések készítése a vezetőség felé
• Nyitottság új ügyfélkapcsolatok kialakítására
• Munkafolyamatok rendszeres fejlesztése
• Főiskolai vagy egyetemi diploma építészmérnöki, építőmérnöki vagy gazdasági területen
• Ingatlan elemzési és értékelési tanulmányok, illetve OKJ 52-es bizonyítvány megléte
• Legalább 1-3 év tapasztalat tanácsadás vagy értékbecslés területén
• Magabiztos angol nyelvtudás, írásban és szóban egyaránt
• Erős PC ismeretek (Excel, PPT, Word)
• Csapatjátékos attitűd
• Erős elemzői készség
• Stratégiai gondolkodás
• Nyitottság az ingatlan tanácsadó szakma magas szintű elsajátítására
• Kiemelkedő kommunikációs készség, ügyfélközpontú szemlélet

Amit kínálunk:
• Kihívást jelentő feladatkör, átlátható karrierút
• Sikeres, motivált csapat, lendületes, fiatalos közeg
• Lehetőség az ingatlan szektor átfogó megismerésére

Amennyiben a hirdetés felkeltette az érdeklődésed, kérlek, küldd el magyar és angol nyelvű
szakmai önéletrajzodat a grega.viktoria@hrpartnerconsulting.hu címre kérjük


Régebbi bejegyzések
Lehetőségek: kíváncsi voltam, mennyire hatékony a facebook reklám, pár perc alatt összeállítottam egy internetadóval kapcsolatos facebook oldalt, ami kis sponzorálással 1200 lájkot eredményezett 3 nap alatt. Ez nem azt jelenti, hogy facebook őrültként ontom magamból a hülyeséget, minden megosztás és hozzászólás arra irányul, hogy érdekesnek tartsák a megnyilvánulásaimat és aki lájkolja ezeket, az minden egyéb bejegyzésemet látni fogja ezután.
Tehát egy olcsó és nagyon hatékony reklám.
A későbbiekben ezeket folyamatosan elemezzük, hogy aki nem ismeri, az is a saját kampányát tudja menedzselni, mindenkinek segítek!!!!
Aki kíváncsi, mit tettem közé és hol nézheti meg, annak privátban elküldöm :)

Régebbi bejegyzések
Békési Béla Senior
2014-10-27 21:15
Kedves Kollégák! Aki titkosított csatornán szeretné az adatait kezelni, illetve feltölteni, a következő linken lépjen be: munkakozosseg.hu/ ez bankoknál, vagy a nagy felhasználói bázissal rendelkező felületeknél tapasztalható. Az adatvédelem a mai világban magas prioritású, ezért a felhasználók érdekében tettük lehetővé ennek a használatát.


Régebbi bejegyzések
Békési Béla Senior
2014-10-21 23:17
Kedves Kollégák! Már a csapból is az internetadó folyik, ne feledjétek, ilyen volt az ingatlanadó is, aminek zárszavát a Márványmenyasszonyban mi adtuk meg, sajnos egy karrierbe került... aki ismeri a sztorit, esetleg ott is volt, az tudja miről beszélek..http://miesz.hu/miesz/vagyonado_rendezveny/4318 Most előjött ez az internetadó. Már az internetadó elleni csoportoknak külön gyűjtőoldala van, mi lesz ebből? Kedves Kollégák! Már a csapból is az internetadó folyik, ne feledjétek, ilyen volt az ingatlanadó is, aminek zárszavát a Márványmenyasszonyban mi adtuk meg, sajnos egy karrierbe került... aki ismeri a sztorit, esetleg ott is volt, az tudja miről Kedves Kollégák! Már a csapból is az internetadó folyik, ne feledjétek, ilyen volt az ingatlanadó is, aminek zárszavát a Márványmenyasszonyban mi adtuk meg, sajnos egy karrierbe került... aki ismeri a sztorit, esetleg ott is volt, az tudja miről beszélek..http://miesz.hu/miesz/vagyonado_rendezveny/4318 Most előjött ez az internetadó. Már az internetadó elleni csoportoknak külön gyűjtőoldala van, mi lesz ebből? Csináljunk egy konferenciát?


Régebbi bejegyzések

Kedves Kollégák! Sokan szerettek volna a mi rendszerünkön át bejutni az ingatlanos társadalomba.
Nagyon erősen ellenálltam, amit sokan sérelmeztek is. Íme egy kis ízelítő ezek világából:

Elég változatos társaságot vonzott magához az rövid idő alatt felépülő piramis. Több károsult is emlegetett kisvárosi közegükben ismert, valójában igen képzetlen „pénzügyi tanácsadókat”, „brókereket” és korábban mlm-mel foglalkozó ügynököket. Közéjük tartozik például egy korábban olimpiát is megjárt élsportoló, aki később a büntetés-végrehajtásban futott be komoly karriert. A korábbi bv.-főtiszt asszony a kétezres években még főosztályvezető is volt az igazságügyi minisztériumban, de mellékesen különféle mlm-szeánszokat is tartott a Szent István park feletti lakásán.
Ő egészen a munkatársi szintre jutott a Fortressben, sőt, mivel több mint 70 millió forintot hozott be, már ahhoz is közel volt, hogy saját jogon csoportvezetővé váljon. Amikor felhívtuk telefonon, annyit mondott csak, hogy nem foglalkozik ezzel – mármint a Fortress-szel kapcsolatos dolgokkal –, és nem is kíván semmit mondani róla. A birtokunkba került dokumentumokból mindenesetre egyértelműen kiolvasható az aláírása egy kifizetési igazoláson.
Az olimpikon ex-bv.-tiszt felett a piramisban egy korábban az egészségügyben dolgozó kiskőrösi hölgy volt, ő volt a csoportvezető. Neki elég dörzsölt üzleti ötletei voltak, például kifejezetten ráment ősszel az alföldi mezőgazdasági vállalkozókra: nekik ugyanis az aratás-betakarítás után nem volt szükségük az összes tőkére, ezért hajlottak arra, hogy tavaszig megforgassa nekik valaki a fölösleges pénzt – pláne, ha ekkora haszont ígértek be rá. Más kérdés, hogy idén tavasszal már ott tartott a dolog a Fortress-szel, hogy ezeknek a rászedett gazdáknak semmi esélyük nem volt arra, hogy visszakapják a pénzüket.
Voltak viszont olyanok is, akik direkt a korábbi cikkünkben is emlegetett "felső tízezerre" nyomultak. Hallottunk például egy olyan ügynök-menedzserről, aki az ország egyik legnagyobb bankjától ment át az akkor épp felfutóban lévő piramisjátékhoz. Egy birtokunkba került hangfelvételen ez a korábbi nagymenő ügynöknő nagyjából tavaly nyár vége felé győzköd egy vagyonosabb üzletembert, hogy ők is fektessenek be a Fortressnél.
„[Szabó-Forraiék] megkérdezték, mennyit keresek egy év alatt a banknál. Aztán leszámolták előttem az egészet kápéban, csak az aláírásomért” – mesélte a hitelügynök az elképedt befektetőnek. A teljes cikk: index.hu/gazdasag/2014/10/1...

Régebbi bejegyzések
Info * Alexa rank -hihetetlen erősödés
Kedves Kollégák, Oldallátogatók!
Az oldal elindulása óta nem telt még el egy hét mégis a kezdeti többezres Alexa-értéket 990 000-ről 870 000,re, majd 830 000-re, maj 7780 00-re, 680 000, 630 000, 580 000, mára már 558 000 - re sikerült feltornászni, anélkül, hogy bármilyen energiát tettünk volna ezirányban...
  • Békési Béla Senior
    Szerzőtárs: Csorba Dani
    2014-11-20 15:16:56
Szilvia Vitéz
2020-05-18 12:30

nfo * Panzió Eladó

Eladó működő, felújított Panzió.
19 szobás, 3 szintes, parkolóval, belső pavilonnal rendelkezik.
Manhertz-Milbich Éva
2019-01-29 15:46
Sziasztok! Kapott valaki még üzenetet Rebeka Jakobtól?
  • Békési Béla Senior
    Nem kaptam
    2019-01-30 08:37:26