Toldy Éva

Toldy Éva
2015-03-24 07:16
Idén is kiírták az Év Háza pályázatot

Az idei évben is kiírásra került a már hagyományosság vált, nyílt, nyilvános és országos Év háza pályázat, melynek egyértelmű célja, hogy megismertesse mind a szakmával mind pedig a közvéleménnyel azokat a kiemelkedő épületeket, melyek színvonaluknál és építészeti magatartásuknál fogva érdemesek lehetnek az Év háza megtisztelő címre.

Az Év háza pályázat 2015-ben immáron nyolcadik alkalommal keresi a legjobb lakóépületeket illetve építész tervezőit, valamint ezen pályázat segítségével választja ki a Visegrádi Négyek Családi házai utazó kiállítás magyar résztvevőit is.

A pályázatra jelentkezés alapfeltétele az építtető jóváhagyása emellett fontos, hogy magánszemélyek jelentkezését várják, akik az adott épület tervezését kizárólag saját nevükkel jegyzik illetve a tervezéshez érvényes tervezői jogosultsággal rendelkeznek. Pályázni csakis olyan Magyarországon megvalósult lakóépülettel lehet, amely maximum négy lakást foglal magában. Azonban lényeges, hogy nem csupán új ház felépítésével lehet pályázatot benyújtani, hanem bővítéssel, felújítással vagy nyaralóépülettel is lehetséges jelentkezni.

Idén már második alkalommal a pályázat fő támogatója a Baumit Kft emellett 2015-ben a támogatók köre bővült az Internorm Ablak Kft és a Xella Magyarország Kft-vel i.s Ez utóbbi pedig idén felajánlotta a „Környezetbarát ház” különdíját is.

Az elmúlt évek során a pályázatot több nem építőipari cég is szponzorálta, sőt több támogató – úgy, mint az Audi Hungaria Motor Kft., Mitsubishi Motors, a Times Group Magyarország Kft. illetve a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton – különdíjak felajánlói közé tartozott.

A pályázat elbírálását – csakúgy, mint az előző években – ezúttal is egy roppant színvonalas zsűri végzi majd. Idén az elnöki posztot Dévényi Sándor, Magyar Művészeti Akadémia tagja tölti majd be, a társelnöki poszton pedig Sáros László, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökét köszönthetjük majd. Dr. Hajnóczy Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke és Szoják Balázs az „Év Háza” díj kurátora. A zsűri további tagjai minden évben az Ybl Miklós díjjal kitüntetett építészek, ebben az esetben a 2014. évi díjazottak.

A pályázat fődíja 500 ezer forint, amit az építész kap, de idén is számos különdíj került meghirdetésre. A pályázatok leadási határideje 2015. május. 15.

evhaza.hu/
Szilvia Vitéz
2020-05-18 12:30

nfo * Panzió Eladó

Eladó működő, felújított Panzió.
19 szobás, 3 szintes, parkolóval, belső pavilonnal rendelkezik.
Manhertz-Milbich Éva
2019-01-29 15:46
Sziasztok! Kapott valaki még üzenetet Rebeka Jakobtól?
  • Békési Béla Senior
    Nem kaptam
    2019-01-30 08:37:26